2009. július 20., hétfő

Boston, Harvard, kartonok, mókusok, Ildikó, mi kell még??

Sziasztok kedves barátaim, és mindenki más, Dániel vagyok Dákszböriből. A tábor utáni utazással kapcsolatos dolgaink egyre jobban alakulnak, kristályozódik a kép. Egyik nap hozzánk költözött a tábor sofőre, aki jófej pali, és saját kezdeményezésre tök jól betanulta mondani, hogy "Ó, A PICSÁBA!". Szal most már egy fokkal könnyebben jutunk ki a semmi közepéből. Csináltattunk ingyen dombornyomott kártyát. Megintcsak rájöttem, hogy sokkal közvetlenebbek és segítőkészebbek az emberek itt. Boston-ba menet a vonaton egy idegen pali csak így megkérdezte, hogy segíthet-e elmagyarázni, hogy kell eljutni vhova. Boston-ban egy parkban elkezdett engem rajzolni egy tök aranyos csaj, ő is megszólított, dumáltam vele sokat, írtam neki neten is, és írta, ha legközelebb megyek, tudassam vele, és mutat jó helyeket. Bár jó helyek mutatására más is vállalkozott, mégpedig Jenci bácsi, aki a Harvardon dolgozik, és egész vasárnap kalauzolgatott minket az iskolában, és más jó helyeken. A legjobb a nap befejezése volt egy élőzenés jazz-klubban elsörözgetve. Ezúton is szeretnénk köszönetet nyilvánítani neki, hátha idetéved valamilyen úton.
Szombaton csináltunk egy partit a táborhoz közel levő patak partján pár sörrel és Eric akksis magnójával :D. Idegenbeli vendégünk Cameron volt, akiben társunkra találtunk a szúnyogriasztó kábítószerré változtatásában :D. (Anyu, nem kell semmi rosszre gondolni; az ajkainkra fújtuk, és ettől elzsibbadt - mármint nem a szúnyogriasztó, hanem a szánk :D). De Cameron nagyon rágerjedt :D.
Egyik nap egy hirtelen jött gondolattól vezérelve befészkeltük magunkat pihengetni a kartongyűjtő kukába. Itt fogalmazódott meg bennünk, hogy jó lenne ám abban aludni is. Meg is csináltuk :D. Nem volt a legkényelmesebb, meg arra ébredtünk, hogy egy mókus veret a tetején :D. Ja, egyszer röptében ledobtam egy mókust véletlenül egy kukászsákkal, úgy, hogy szaltózott egyet a levegőben. Artista. A konténerben alvás azután történt, miután betörtünk a staff lounge-ba. Ugyanis az történt, hogy itt nyomkodtuk a Bob laptop-ját repjegyeket kergetve, és míg elmentünk a kabinunkba a szükséges iratainkért, bezárták a staff lounge-t, a laptoppal együtt. Az ablakot felhúzva kb. 50x30 cm-es lyukon másztunk be :D.

Jellegzetes tábori kép: Bobi, Substein, Gátor és a kabinunk lépcsője, mely komoly gondokat okoz, mikor sötétben megyünk haza.

A tábor alja művészi beállításban :).

Mikor a sofőrsrác hozzánk költözött, összesöpörtük a padlót :D.

Az egyetlen képünk Eric-kel :D. Azt mondta, hogy úgy áll be, mintha csak arra járt volna, és azt látja, hogy benn vagyunk a kartonkukában. Közben egyfolytában nyomta, hogy "OHHH NOOOO, NOOOO!" :D






Dió: Vasazgatok néha. :D:D

Janógeregye látképe

Cigány.

Cigányok.

"Van bajod, haver!" :D

Keresd meg a hibát a képen! :D

Ez egy sikátor, ami színes üvegekkel van beborítva, és tele van fújva a fal. A tehen megette az amerikai kaját, ettől még ő is teljesen abnormális külsőt öltött. Alul kokas. :D

Tipikus Harvard kép. Jobbra a világ legnagyobb egyetemi könyvtára. Amúgy asszem vmi 90 könyvtára van a sulinak.

Ez egy előadó, első látásra fantasztikusnak tűnik, de ahogy leültem egy székre, rájöttem, hogy itt is ugyanolyan szar unalmas lehet egy óra, mint otthon :D.

Ez a suli menzája. Mikor mentünk, épp jókai bableves és paprikás krumpli volt kovászos uborkával. Na jó, nem. (Tojásos lecsó volt :D)

Véletlenül túl nagy gödröt ástak a fának. Az alja sajna nem jó deszkázni, mert nincs nekimenet.

Modern része a sulinak.

Ő Jenci. A kutyájának rendesen úgy van nyírva a szőre, hogy haja van. Az a nő meg milyen pici má ott hátul.

Építész alkotóterem a Harvardon.

Meggyűrődtek.

John Hancock Center... mert szeretjük.

...ez az ember meg nem normális!

Vmilyen oknál fogva szoktunk fotózni szakadtabb arcokat :D. Talán azért, mert itt érdekességszámba mennek.

Ez volt az első tervezgetésünk a tábor utáni utazásra. Abban változott, hogy találtunk olcsóbb repjegyeket.

Na végre a végére értem a képeknek!!! Legközelebb nem válogatunk ennyi képet. Tudni kell, hogy egyik este lefotóztunk egy csecsenyő denevért, de azt majd csak legközelebb rakjuk fel, hogy nagyobbat üssön!!

2009. július 13., hétfő

na halló! itt vagyunk végre! a laposom bemondta az unalmast, de ma tudtam venni adaptert hozzá és amint látjátók, ván ékézétém ís hózzáá! júhúúúú. szombaton a mosóban kisebb ruhaüzlet alakult ki. fabio haverunk mondta, hogy menjünk válogatni. nekem pár hét alatt szétment a csukám, amiben deszkázom, pedig tescós. nem ezt várnám el fiúk!:D háát..szereztem pikkpakk cipőt, pólókat, volcom pulcsit, atlétát, shortot, törölközőt, kispárnát, zoknit, rövidnacit:D bementem szolgálati ruhában, ki pedig már teljes új szettel jöttem ki, egy táska göbönccel(mert ugye azt is szereztünk):D aznapra egy cég kibérelte a füvünket partizni. volt itt mindenféle. ebédszünetben ettünk egy kis steaket, kis csirkemell körettel satöbbi satöbbi:D nem akarok erről írni megint, mert nem gasztronómiai rovatot vezetünk:D hoztak ugrálóvárakat, lehetett fürdeni, kajakozni, üvegeket dobálni, lufit hajtogatni, bohóccal hennáztatni, vizeslufival dobálózni, na meg a legjobb...pénzt halászni:D egy dobozba kellett bemenni a horgászoknak és gyűjteni a kesst mint az őrűtt. na hát ugye mivel ingyen pénz eladó, gondoltam szerencsét próbálok:D 2 órán keresztül álltunk sorban, természetesen munkaidőben:D fizetett munkaidő plusz 5 dolcsi horgászat:D egy kis sörhozzájárulás. az eric úgyis mindig azt mondja, hogy "stay busy!",de a legjobb amikor azt mondja, hogy "look busy!":D csinálni akarunk neki egy ilyen feliratú pólót: stay busy!:D
az utazási tervünk a tábor után: duxbury-ből autóval floridába megyünk pár napra. onnan repülővel chicagoba egy hétre. onnan las vegas kb. másfél-két hétig bázisként, ahonnan hoover-gát és grand canyon, esetleg san francisco, ahogy alakul. nagyon szeretnék egy kis kaliforniai levegőt szippantani. :D végállomás pedig new york lesz. itt is négy-öt napot leszünk.

egy újabb gatoros videó. ezt muszáj volt feltennem:D kicsit lebarmoltuk a gépet:D
subi, sophia, spencer, lili, szandra. hello


sárgarépa


sophia a fekafésűvel:D épp fonja a haját a cigánynak.:D

suub dog és dr.dree:D

ez meg csak egy kamukép, mert nem is voltunk mi ott, de a csajok igen. boston, harvard.

2009. július 6., hétfő

Hajjaj, volt ám pár dolog

Halihó! Dániel vagyok. Már jó rég írtunk, úgyhogy most nagyon sokat kéne, de inkább kevesebbet próbálunk több képpel. Utolsó alkalom óta voltunk annál a fahídnál, amit kidob a gugül, ha beírod, hogy Duxbury, házibuliztunk Sophiával, aki titkárnő itt, meg megint evótunk a városba, ezúttal deszkával, világosban, a Gator képességeit egyre nehezebb terepeken használjuk ki (átmegy mindenen, de tényleg, ki lehet vele írtani az erdőt :D). Sophia csinált nekünk barbados-i kaját (onnan származik), ami megváltásként hatott a 3 hét amerikai fos után. (Anyu, vhogy eljuttatom neked, hogy kö megcsinálni, elmagyarázza majd nekem, én meg leírom.) A kajálásról még az jut eszembe, hogy böszmemód pazarolnak az amcsik. Nyugodtan kitesznek a kukába több tálca maradék (érintetlen!) hamburgert, meg ilyeneket. Egy este annyi kaja kerül a kukába, hogy az éhező afrikaiakon kívül még az erdő összes mókusa is jól lakna belőle). Ja, egyik nap úgy rádobtam egy zsák szemetet egy mókusra, aki épp a konténerben zabált, hogy épp ugrani akart, és a zsák megpördítette a levegőben :D. Pár napon zuhogott az eső, Bobi úgy elázott, hogy nyugodt szívvel vetődött ruhástul a medencébe :D. De mostanában meg kurva jó idő van, ami nem egy rossz dolog. Boston-ban a nap széttűzte a fejünket, de nem lett semmi bajunk. Jah, amúgy erősen úgy tűnik, tábor utáni utazásunk aug. 22-én a floridai Tampa várossal fog indulni. Ez úgy jön össze, hogy van egy homi, aki ott tanul, és elvisz minket kocsival. (b.: nem akarok arra ébredni az anyósülésen, hogy szeretkezik velem:D.../na de köszi szépen neki így előre is-má nem azt:D/) Az egyértelmű, hogy Bobi fog ülni az anyósülésen, és be fogok rakni egy backstreet boys kazettát, hogy beinduljon a dolog. (b.:muszáj volt leállítanom ezt az állatot. majd ha téged masszíroz, megleslek csabi!) Engem aztán nem fog masszírozni, a csomagtartóban fogok utazni szerintem, de aztán belőle bármit kinézek, nem tudni, mire képes. Jó srác. :D:D.
Bostonban deszkázni nagyon jó volt. Lépten-nyomon jó helyek, nagyon vadállat. Kameráztunk is trükköket.

Meg szeretném mutatni a kedvenc melóspólóm :D. A hátulja is össze van fújkálva, de az eleje a legjobb :D.

Fölültem a hídra, me az kajak menő. Ja igen, ez az a híres. 2207 láb hosszú. Van Bobis kép is, csak az az én gépemen van, ammeg nincs itt most :D.

Három pali a helyszínen :D.

Szíp.



Dió, a Celtics, és a híd.

Tudjuk, hogy iccakai képek voltak már Bostonról, de ezzel nem nagyon lehet betelni.

Boston Naval Shipyard. Itt is ekecsülgettünk, egy helyi csávó volt, aki persze atomul deszkázott. Rengeteg PJ Ladd videóban szerepel ez a hely (pl. a lépcsők tetején hátul levő 3 padka egyikén bs five-o - flip - bs five-o, meg sok ilyesmi trükk).

Jahát ez ilyen.

Ó, mámmá.

Kikötő. Ide járnak a hajók kikötni. Nem nagyon tudok ezekre értelmeseket írni, hatalmas élmény itt lenni, na :D.

Government Center. Álomhely, de aki szemfüles, az észreveheti a kép bal oldalán rejtőzködő rendőr bácsit. Na, az elküldött minket :(. Valszeg azért volt ott, mert kurva nagy hacacáré volt itt, gondolom azért, mert előtte való nap volt július 4. Rakok róla vmi képet.

Ez az, nem adja annyira vissza, de mindegy. Rohadt sok ember volt, kéregető mutatványosok, stb. Ezekről videó is van, de azokat én most fö nem töltöm :D. Egy csávó fazakokon, kannákon, tálcákon dobolt tök profin pl. Meg élő szobor is volt, meg brékelő kosaras fekák, akik a végén ezt mondták: "És ne feledjétek! Minél több pénzt adtok nekünk, annál több pénzünk lesz!" :D

Lejtőn lecsúszott Superman. :D.

Elég brutál hely, de azért Bobi kicsúszta bs 50-50-ben. Itt is voltak deszkások, dumálgattunk is velük, hogy hol vannak még helyek. (Igazából felesleges megkérdezni, mert mindenhol vannak :D)

Ez vmi mentális egészség center vagy mi.

Hát ez olyan lapos, hogy Gator-rel kiborítanánk. Na jó, nem.

Eggs nevű hely. Itt még délben is csomóan deszkáztak. Egyetlen probléma vele, hogy a deszka víz alá merülésének megvan az esélye, de nem vészes. Három lépcső van kicsúszós padkával, a harmadikat konkrétan a vízbe lehet kicsúszni :D.

Nem hiszed el, de ez egy kétéltű városnéző busz. Rendesen kerekei vannak. Nem érted, mi?

Hopp, hisz erről ilyen kép is van. Otthonra ilyen gépek kellenének, ha olyan árvíz van, nem? Meg bele lehet vele gázolni a csótóba, milyen jó már. :D

Híd, Celtics, remegés. (Azok a fénycsíkok autók.)

Hihi, a deszkások itt is viccesek :D. Az Eggs-nél készült a kép.

Ez a kép csak az NBA-buziknak mond vmit. :)

Most is a végére hagytam a legdurvábbat. Kanadai lúd az Eggs partján, kb. 20 úszott egymás mellett. :D

Ja elfelejtettem bulis képeket felrakni, de már nincs kedvem; majd a következőbe rakunk.